A nő sokszor azért fél gyengének, esendőnek, „megmenteni valónak” mutatkozni, mert ez egyben a kiszolgáltatottság, a ráutaltság érzésével is szorosan összekapcsolódik számára. Mégis, akkor érzi igazán nőnek magát, ha nem kell mindig, mindenhol erősnek lenni, és mindenben egyedül dönteni. Egy érett, felelősségvállalásra képes férfi mellett lehet a nő ízig-vérig nő. Mindez azonban csak úgy lehetséges, ha képes előtérbe helyezni, előre engedni a nőt önmagában, ha tud engedni a saját, eddigi, látszólag jól működő rendszeréből, hatásköréből, és engedje, hogy egy férfi Férfiként viselkedhessen mellette. Való igaz, szinte mindenre képes férfi nélkül. De a nap végén, többnyire ki hajtja a fejét a másik mellkasára? A férfi vagy a nő?
A férfiak egy része azt gondolja, hogy nincs már szükség védelmező, lovagias gesztusokra, hiszen a nők minden szempontból egyenjogúságot akarnak, tehát kapják csak meg, amire vágynak, ne járjon nekik a megkülönböztetett bánásmód. Az egyenjogúság azonban nem jelenthet egyformaságot, mert nem lehetünk ugyanolyanok. Mindez megcsonkítja a női karaktert, a nőies szerepviselkedést, és úgy egészében a női mivoltot. A férfiasság fogalma távol áll a bicepsz körfogatától, vagy a szexuális teljesítőképességtől, és nem a méret adja meg a férfiasság jegyeit. A túltengő tesztoszteron, és a maximumon pörgő potencia valóban nem a férfiasság csimborasszója, és a formára kiszedett szemöldök, valamint a divatbemutatókon hosszú hajjal, lágy esésű női ruhákban felvonuló, lánytestű férfimodellek megjelenése igenis válságtünet.
Majdhogynem mindenre képes a nő férfiak nélkül, mégis a férfias, hagyományos értékeket és férfiszerepet képviselő partner dobogtatja meg a női szívet. Aki kinyitja az ajtókat, felsegíti a kabátot, aki kiáll mellette, gondoskodik, felelősséget vállal, elköteleződik, döntést hoz, a konfliktushelyzeteket felvállalja, aki nőként bánik vele, vagyis férfiként viselkedik. Egy férfit ne kelljen terelgetni, hanem legyenek ambíciói, teremtse meg a világot, amiben élni akar, és nem a státusz számít, hanem inkább a lelki erőforrások, a felelősségvállalás, a megbízhatóság, szavahihetőség, az ambíció, a tenni, teremteni akarás. Csak így nézhet fel egy férfira a nő.
Egyetlen ember mellett döntést hozni? Van Valakim, aki lehet, hogy nem tökéletes és nem teljesíti be minden álmomat, de igent mondtam rá. Olyan felemelő, érzelmi biztonságot nyújtó állapot ez, hogy ne akarom majd ezt kockára tenni.
A Férfi nem pasi, nem hím, nem jófiú, vagy rosszfiú, nem stílusos nagyarc, tetovált „isten”, törekvő karrierkirály. Nem szórakozóhelyeken törzshelyező, aranyásó műnők által levadászható pénzeszsák, és nem az érzelmileg örökké érzelmileg éretlen mamahotelből frissen szabadult gyermekember. Mert a Férfi nem vágyik éretlen, önállóan életképtelen, támaszkodó, kihasználó kapcsolatra, olyan Nőre vágyik, aki egyenrangú, támogató, gondoskodó, hasonló értékek szerint élő, igazi társ. Tudja, mi az, hogy „karom erős, szívem bátor”, kitartani, véghezvinni, beleállni, megteremteni, megvalósítani. Legyen a férfi olyan, aki megőrzi tartását, olyan, akit a nő inspirálhat, mert vele fejlődni, emelkedni akar, és ha elromlik, akkor nem kidobni, hanem vele együtt megjavítani akarja. A férfi nem passzív, mindig befuccsoló álomgyáros, aki nem támaszkodik, aki önmagának, és másoknak tett ígéreteit betartja. Merjetek Férfiak lenni, érett lélekkel szeretni, elköteleződni, hazaérkezni valakiben, lelkileg megérkezni, gyökeret ereszteni.
Ne legyen az, hogy a társ valamiért nem kell eléggé. Nem kell eléggé ahhoz, hogy ő az „éretlen”, a „pasi” felnőjön, leváljon, válasszon, közeledjen, ott maradjon, elérhető legyen, kimondja, feladja, vagy csak egész egyszerűen eldöntse, hogy kell -e a Nő vagy sem, úgy igazán.
