Karácsonykor túlcsordulnak az érzelmek, de felszínre kerülhetnek emberi kapcsolataink elfojtott, mélyre rejtett feszültségei is. Ilyenkor különösen intenzív érzelmeket, mély intimitást, szoros lelki és fizikai közelséget élünk meg szeretteinkkel, ami egyrészt csodálatos érzés, másrészt pedig óriási nyomás, akkor, ha megoldatlan, szőnyeg alá söpört problémák, kibeszéletlen sérelmek állnak alattomosan közénk. Sajnos az ünnepek, de a fontos életesemények is felszínre hozhatják egy kapcsolat rejtett feszültségeit, megakadályozva az önfeledt örömöt. Sokan azon kapják magukat, hogy a varázslat odalett, már nincs meg az odafigyelés és a kitalálás izgalma, fogalmuk sincs, minek örülne a másik, az utolsó pillanatig húzzák, halasztják a vásárlást, és egyre elveszettebnek érzik magukat az ünnep sodró forgatagában. Mitől van a rossz, szorító, kellemetlen érzés? Talán attól, hogy a lelkünk mélyén régen tudjuk, nem belülről fakad, hogy a másiknak örömet szerezzünk, és ez a csendes beismerés tudatosan, vagy tudattalanul ráirányítja a figyelmet arra, hogy valami nem működik jól közöttünk.
A legtöbb párkapcsolatban otthon minimálisra csökkennek, vagy egészen kihalnak a mély beszélgetések, és már nem is tulajdonítanak ennek jelentőséget. A hosszú munkaidő felőröl, este fáradtak, fásultak, és a beszélgetésre már nem jut energia, így előfordulhat, hogy az érzelmes, őszinte, esetleg mély beszélgetések napközben zajlanak le azzal, aki éppen ott van. Pedig örök igazság: ha még szeretjük egymást, és számít a kapcsolatunk, akkor beszélgetünk, és nem máshol, mással keresünk hamis meghittséget, álintimitást. A valódi intimitás iránti igényünk karácsony idején felerősödik, a nagy ünnepek sokunkban előhívják az újrakezdés, a megromlott kapcsolatok új alapokra helyezésének vágyát, ilyenkor tesszük a nagy fogadalmakat. Szeretnénk, hogy kihűlt kapcsolataink felmelegedjenek a karácsony fényénél, hogy az ünnep majd elhozza azt a fajta együttlétet, intimitást, összetartozás érzést, ami oly régóta fájón hiányzik. Az ajándék, mint a szeretet kifejezőeszköze majd bebizonyítja, hogy mégis szeretve vagyunk, és megérdemeljük, hogy valódi, elkötelezett szövetségben éljünk. És ha ez az érzés elmarad, az nagyon mély csalódás.
Ha rendelkezel egy „szeretetburokkal”, ahol őszintén, jól szeretnek és te magad is szerethetőnek, alkalmasnak, érdemesnek érzed magad, ahol a kibírhatatlannak tűnő nagy viharok idején is van, aki a karjaiba zár és csak annyit mond, megoldjuk, akkor őrizni kell azt a szeretetburkot, ameddig csak lehet. És ne csak ünnepekkor, ne csak az advent, a karácsony fényénél akarjuk, hogy felmelegedjenek kapcsolataink. Hanem inkább a hétköznapokon. Legyen ez a szeretetburok megbonthatatlan, legyen csak a miénk, másokkal nem megosztható, rajta ne támadjon rés. Húzzuk meg a szeretetburok határát, ne bontsuk meg az összetartozásnak ezt a szép rendszerét álmegoldásokkal, hamis intimitással, mert az soha nem hoz igazi melegséget.
Hogyan óvjuk a „szeretetburkot” ?
John Gottman pszichoterapeuta nevéhez fűződik a „szeretettérkép” kifejezés, vagyis részletesen ismernünk kell egymást, meg kell tanulnunk egymás erősségeit, gyengeségeit, félelmeit, reményeit, céljait, aggodalmait. Ismerősen kell járnunk-kelnünk a másik világában, ez nem azt jelenti, hogy minden lépéséről tudnunk kell, vagy, hogy nem hagyunk számára elegendő teret. Nézzünk rá, tekintsünk rá úgy időnként, mintha először látnánk. Lépjünk ki a megszokás monotóniájából és fedezzük fel újra mennyi szeretni való, különleges tulajdonság rejlik a másikban, hiszen éppen ezért figyeltünk fel rá annak idején.
Forduljunk valóban egymás felé, legyen a figyelem elsődleges, és ha csak napi tíz percre, az már stabilizálja a kibillenni készülő lelkivilágot. Odaadó, érdeklődő, osztatlan figyelem legyen. Ne a sminktükör elől pislogva, ne a kedvenc sorozatot nézve, ne a konyhából kiabálva, hanem igazi, egymás szemébe tekintő, teljes elmével odafigyelő kommunikáció legyen.
Próbálkozzunk többször „javítási kísérletekkel”. Ez azt jelenti, hogy az egymás közötti feszült, negatív légkör pillanatok alatt feloldható humorral, iróniával, egyezményes jelekkel. Ennek a lényege azonban az, hogy aki javítási kísérletet tesz, le tud mondani sértett duzzogásáról, mert fontosabb számára egy kiegyensúlyozott, harmonikus állapot. Igyekezzünk csak a megoldható konfliktusokat kezelni.
Szelektáljunk, mit érdemes, és mit nem érdemes megoldani, mert előfordul, hogy feloldhatatlan ellentétek feszülnek két ember között, ezekkel vagy megpróbálunk együtt létezni, vagy nem.
Végül pedig, adjunk a kapcsolatnak értelmet, hagyományt, saját szokásokat, teremtsünk egy megbonthatatlan szövetséget, egy mikrokultúrát, ahol az állandóság, az ismétlődő szokások, a hagyományok adják a biztonságot. Ha ez az összetartó, szeretetteljes légkör megvan, a nézeteltérések kevésbé lesznek intenzívek.
Őrizzük a szeretetburkot, és együtt ketten, a mellettünk álló társsal próbáljuk megmenteni, ha valami is elveszni látszik.
