Miért lép félre a férfi? Miért csal a nő?

Írta: Király Eszter
2018 április 17

Egy arcba, egy személyiségbe belefeledkezni könnyű, és ösztönös cselekedet. De kitartó, és érzékeny odafigyelést igénylő munka ugyanezt a misztikumot fenntartani a kapcsolatban, évek múlásával is ugyanazt az arcot látni, szeretettel figyelni, szavakkal simogatni.

Az kézen fogva sétáló, összekapaszkodó, egymást az életen átkísérő idős párok a ráncok barázdáin túl is ugyanazt az embert látják, akibe beleszeretettek. Az életvonalak mély kuszaságában és meglátják egymásban a fiatal, életteli nőt, és az egykori, csibészes mosolyú fiatalembert, és ha egymásra néznek, a szemek még néhanapján ugyanúgy csillognak, és a ráncos, tört kezek ugyanúgy összekapaszkodnak. Így segítik egymást az élet sima és göröngyös ösvényein.

Ők hogyan tartósították a szeretetet, a szerelmet? Lehet egyetlen embert szeretni egy életen át? Képes vagyok-e a hűség erényét gyakorolni, vagy a talpig nehéz hűség vasgúnyáját egyszer csak elhajítom, és onnantól kezdve két élet között lavírozok? Mert olyan rövid az, és csak egyszer éljük, és jár nekem a boldogság. Micsoda közhelyek ezek. Elméletben tudjuk, hol, ki mellett a helyünk, biztosan tudjuk, teljes lelki komfortérzetet, otthon meleget, elfogadást, törődő szeretetet csak mellette találunk. Bebifláztuk kiválóan a hűség definícióját is, tudjuk, hogy szimpla döntés, mint ahogyan az életvitel, a gondolkodásmód, és a boldogság is döntés. Mégis van, hogy gyarlón elhajítjuk, zsebünkbe rejtjük, mint megcsaló a jegygyűrűt, és megragadjuk a pillanatot, hadd vakítson a hamis imitáció olcsó gyöngyházfénye, az úgysem szól hosszútávra, az élet meg oly rövid.

A hűség döntése egyszemélyes jelenlét, magamhoz is hű maradok, ha hozzá hű leszek. A megcsalással a legfontosabb sérül: a kapcsolat ártatlansága. Hiába próbáljuk később minden eszközzel, szívvel, és lélekkel helyrehozni a kicsorbult szerelmet, a vékony, az alig-alig látható repedések ott maradnak, kényelmetlen, zaklatott hiányérzetet okozva. A kezdeti ártatlanságot, érintetlenséget semmi nem hozza vissza már. A hűtlenség kegyetlenül megvallatja, és megcibálja még a legerősebb oszlopokon álló kapcsolatot is, lánctalpakon ront a lelkekbe, lekaszabolja az önértékelést, a bizalmat, és az önbizalmat. A mai ember végsőkig ki van éhezve a pozitív külső megerősítés impulzusokra, folyamatos, jótékonyan stimuláló külső visszajelzésekre vár, hogy ő is szerethető, izgalmas, különleges, vagy szexuálisan vonzó.

Gyakran nem is a szex a legfontosabb mozgatórugója egy külső kapcsolatnak, és nem is az, hogy a társamat már nem szeretem. Hanem állandósult rossz közérzetemben a szerető a fájdalomcsillapító, ami azonnali enyhülést ad a a felhalmozódott feszültségeimre, a frusztrációimra, a meg nem értettségemre, az érintés utáni kínzó vágyamra. Egy hűvös kéz a lüktető halántékon, néhány óra saját világon kívüli lét, amikor nem kell gondolkodni, agykerekeknek csattogni, elvárni, és megfelelni. Bevesszük a szerető-pirulát, és néhány órára megszűnik a pocsék kedv, és a rossz közérzet, és azt gondoljuk, tartósan meg is oldottuk a problémát. A szerető számára minden új és izgalmas, lelkesen és pozitívan tükröz vissza minket, sokkal lelkesebben és energikusabban, mint a társunk, aki az összes arcunkat ismeri már.

Miért lép félre a férfi? Mert félre akar lépni. El tudná kerülni a hűtlenség sikátoros zsákutcáit, ki tudná védeni, nemet tudna mondani, és simán el tudna sétálni a veszélyeztetett zónából. Nem menne bele kalandokba, nem értelmezné a lecsapni készülő, csábító, hívogató nő násztáncát, lefejtené magáról a becéző, simító idegen női kezeket, és nemet mondana italmeghívásokra. A férfi, ha nem akar, nem lép félre. Ha akar, vagy ha inkább eljut abba a fázisba, amikor már nem fontos, nem számít, és nem nyom a latban semmi, akkor megteszi. Hivatkozik mindenfélére, csalfa természetére, családi halmozottságra, hormonok tombolására, kémiára, génelméletre, túl sok italra. De mindez szócséplés, és üres magyarázkodás. Az igazság az, hogy belement, mert így akarta.

Sajnos egy tartós párkapcsolat, vagy házasság szekere nem fogja elvezetni önmagát. Ott kell lenni, résen kell lenni, bele kell rakni minőségi időt, tiszteletet, odafigyelést, elismerést, intimitást, változatosságot, meglepetést, közös programot, utazást, apró ajándékokat, és örömet hozó szexet. Ne párkapcsolati vegetációban éljük a közös életünket, hanem legyen részünk valódi együttlétben, együttgondolkodásban. Ágy, asztal, mondta a nagyanyám, és csak később értettem meg, hogy milyen kevésen múlik egy férfi boldogsága. Tévedés ne essék, a férfi otthon nem csupán kajáló –és szexdroid, nem szeretném a férfi szükségleteit ilyen ádáz módon lefokozni, bár nem tagadhatjuk, hogy a párkapcsolat és a szex összefüggésének egyik kulcsa az oxitocin nevű hormon, amit kötődést elősegítő hormonnak, vagy szerelemhormonnak is szokás nevezni. A tartósan együtt élő párok ilyenkor úgy érzik, mintha vérátömlesztést kapott volna a kapcsolatuk, és a gyakran felszabaduló szerelemhormon mintha újra és újra összekötné a kötődés, és ragaszkodás selyemszálait. A férfiak egyébként valóban kevéssel beérik, ha párkapcsolati boldogságról van szó. Szeretik, ha személyes teret hagyunk nekik, nem telepszünk rájuk, nem féltékenykedünk, és nem pattogtatjuk őket passzív-agresszív parancsszavakkal. Azon túl, hogy a nő legyen szellemi partner, szeretik a doromboló bújást, a nőiesség leplezetlen kinyilatkoztatásait, a gondoskodást, a törődést, szeretik, ha rendben van a szex, és csodát tud művelni a férfival, ha férfiként tekintenek rá.

Eláruljuk egymást, és szerelmünket, mert elhanyagoljuk és elhagyjuk önmagunkat, leharcolt, lusta, nemtörődöm állapotba kerülünk testileg, lelkileg, mert a másik embernek úgyis mindegy, jelenléte oly magától értetődő, és kiszámítható. Ő mindig ott lesz, és sosem megy el, mint egy bútordarab, ami mellett naponta elmegyünk szótlanul, megszoktuk a látványát. Beékelődött, megtalálta helyét életünk díszletei között, és piszkosfehér, pókhálós rész marad utána, ha mégis elkerül tőlünk. Aki elhagyja magát, az önmagát csalta meg, rég feladta az egykori alapelvet, hogy az élet nagy kaland, és átírható színdarab, és jöhet bármilyen tomboló vihar, könnyebb átvészelni, ha együtt tartjuk az a tépett esernyőt. Önmagam legjobb verziója nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal sminkálarcban, feligazított műmosollyal, tűsarkakon topogok, de kívül, és belül igyekszem szerethető, észrevehető maradni, ne legyek megszokott látvány, odébb tolható bútordarab. Az unalom, a monotónia, a spontaneitás hiánya, és mindezen túl a kommunikációmentes néma csendek vezetik a férfit tévútra. A nő elhanyagolja, nem szereti, és nem tiszteli önmagát. Aki nem szereti önmagát, annak az arcára van írva a keserűség, egy ilyen nőt nem lehet megkívánni, akkor inkább ott van a „súlyos oxitocinhiány”, amit persze nem lehet hosszú távon elviselni. A férfi portyázni indul, beújít egy szeretőt, és az új test amellett, hogy visszaadja a dagadó férfiúi önbizalmat, újdonságokkal kecsegtet, olyan, mint egy felfedezni való új földrész, új illatok, új látvány, új impulzusok, új kihívás. A megcsalás nem mindig szól testiségről, szeretetlenség, érzelmi elhanyagolás, a figyelem, és tisztelet hiánya ugyanúgy vezethetnek hűtlenséghez.

Miért csal a nő? A nőt sokkal inkább érzelmi okok vezérlik. Elveszíti színeit, megszűnik vibrálni, a hétköznapok robotjaivá válik, és már önmagának sem tetszik. Ám gépies mozdulatai nem tűnnek fel senkinek, pedig valami fontos hiányzik, valami alapvető, mint a kocsiból a benzin, vagy egy legyengült, beteg testből a vitaminok, melyek megújítanák, feltöltenék a fáradt sejteket. Valami, ami feltöltené színekkel és élettel ezt a legyengült, megfáradt, energiáit vesztett kapcsolatot. Amitől új erőre kapna, amitől visszaköltözne a spontaneitás, lenne őszinte nevetés, és lenne csodás, őszinte, észveszejtő gyönyörérzés. A nők egy része dacból lép félre. Mert a megcsalás egy néma, demonstratív felkiáltás, figyelemfelkeltés, nézd, még én is itt vagyok, szomjazom a szeretetre, a romantikára, a figyelemre, a tiszteletre, a gyöngédségre, az érintésre. A hűtlenséggel bosszút áll, elégtételt szerez, a rengeteg sérelemért, elhanyagolásért, az egyoldalú szónoklatokért, és azért, mert soha nem volt képes elmondani, valójában mi bántja. Bosszút áll, mert magára hagyták a párkapcsolat viharba került, szétroncsolódott bárkáján, és gyűlöli a társát, mert hagyta, hogy ez idáig fajuljon. Már nem érdekli semmi, nem érdekli, mit érez a másik, önző módon, viharos szenvedéllyel ugrik bele a külső szenvedélykapcsolatba, érzelmileg még inkább távolodik, mert jelenleg valaki más ragyogtatja.

Talpig nehéz-e a hűség? Bebújtathatnak-e minket a hűség súlyosan nehéz vasgúnyájába? Készségesen tartjuk-e a nyakunkat, hogy megjelöljenek, megbéklyózzanak, és az örök hűség fogadalma lehúzza lábunkat a mélybe, mint egy óriás kő? Meddig tart egy kapcsolat? Ameddig ketten éltetik, gyógyítják, és működtetik. Ha a szeretet valódi, akkor a vészterhes időkben is hűséges maradsz, akkor is, amikor nehéz szeretni.

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás