Mindannyian csomaggal érkezünk – Olyan mellett dönts, aki segít kicsomagolni

Írta: Király Eszter
2018 július 10

A sebezhetőség felismerése a legtöbb ember számára zavarba ejtő és ijesztő.  Pedig a sebezhetőség nem lehet kategorizálni, nem jó vagy rossz dolog, nem sötét, leplezni való érzelem, és nem felemelő, pozitív élmény. Sebezhetőnek lenni ugyanannyi, mint érezni, és ha sebezhető vagyok, akkor mélyen, intenzíven élem érzéseimet.

A sebezhetőség ma leplezni, titkolni való gyengeség, bizonytalanság, és érzelmi kiszolgáltatottság. Ma az egyetlen elfogadható szemlélet a pozitív, boldog világlátás, a múlt mielőbbi, könnyed és katartikus elengedése, mintha csak papírhajó volna az csöndes vizeken. Elzárkózunk tulajdon érzelmi életünktől, mert  túl nagy a sérülés kockázata.

A sebezhetőséget gyakran sötét érzelmekkel kötjük össze, mint a félelem, a szégyen, a gyász, a szomorúság, és csalódás. Olyan érzelmekkel, amelyeket nem vagyunk hajlandók kibeszélni, pedig gyökeresen meghatározzák azt, hogy ahogy élünk, vagy szeretünk. Ha tiszta érzelmekre vágyunk a sebezhetőség, a fedetlen, retusálatlan, igazi arcunk, és a kipakolt múltcsomagunk az egyetlen út. Sebezhetőség az, hogy felkelünk nap, mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki nem is biztos, hogy viszontszeret, aki nem tudja garantálni az érzelmi biztonságunkat, aki el is hagyhat minket egy figyelmeztető szó nélkül, aki vagy hű lesz halála napjáig, vagy elárul minket holnap. Ha szeretünk valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy érzelmileg kiszolgáltatottá váljunk, és ez ijesztő, de az élet normális rendje. Kitárt karokkal, vehemensen rohanunk oda, ahol nem tudhatjuk, mi vár, vagy véget ér ott az út, vagy beteljesült boldogság talál ránk.

A túlzott védekezés, a túlreagálás az, ami megöl minket. Az arcunkra simított álarcok, a kirakatéletek, az üres kagylóhéj kapcsolatok, amik felemésztenek, és valójában több energiát fektetünk a látszat fenntartásába, mint egyre fojtóbb társas magányunk megszüntetésébe. A kagylóhéj üresen tátong, régóta nem a részünk, nem a miénk. Hét lakat alatt őrzünk titkokat hetedik szobákban,  pedig a múlt emlékei nem söpörhetők fel a földről és nem tuszkolhatók szemeteszsákba. nem zárhatók be titkok dobozába. Elsuttogható a gyóntatószék rácsos félhomályában, de nem érkezik azonnal igazi feloldozás. A csomagot csak cipeljük, egyik állomásról a másikra, azt képzeljük, valami abnormálist, ijesztőt, kompromittálót rejtegetünk, mert sehogyan sem illünk a pozitív, konvencionális, elvárt sablonba. A túlzott védekezés, a megfelelni akarás, és az elfogadásért való könyörgés fog megölni minket egyszer.

Mondd ki, ami voltál: ez voltam, ezt tettem, így bánt el velem az élet, és már tisztán látok, hol rontottam el, hogy nekem is benne volt a kezem, bűnrészes voltam az életem félresiklásánál. Kár az időt olyanra vesztegetni, aki az idő múlásával is képtelen kimondani ezeket a szavakat, aki a törött darabokat még mindig a háta mögött rejtegeti. Aki leteszi végre a csomagjait a küszöbön, és engedi belőle kipakolni az összes csalódást, szívfájdalmat, hazudozást, és megaláztatást, őt minden nap egyre közelebb engedhetjük, neki elegendő helyet kell hagynunk, hogy leüljön az asztalunknál. Önmagunk ellen vétünk, ha összehasonlítjuk magunkat másokkal, ez felesleges, céltalan harc és önbüntetés, ezzel akadályozzuk leginkább, hogy saját értékrendünkhöz, mércénkhez, tehetségünkhöz mérten éljük az életet.

A múltban semmi mellett nem érdemes elmenni, inkább jobb szembenézni vele, mintha a múlt szellemeit vendégelnénk meg fehér asztalnál. A visszahúzó energiák mindenkiben ott vannak, de ne engedjük, hogy az irányításuk alá vonjanak. Ami volt, az kizárólag már csak a fejünkben él, és a mindenfélével teletömött csomagban, amit húzunk-vonunk, és képtelenek vagyunk letenni, el a kezekkel tőle, nem érhet hozzá, aki illetéktelen. A magyarázkodás fölösleges időhúzás, akkor és addig szoktunk így védekezni, amíg magunk sem értjük, mi történik velünk, mi zajlik bennünk és körülöttünk. Mély belső igényre van szükség, hogy megbocsáss, megértsd, hogy mi miért történt.

Olyan ember mellett dönts, aki a lerakott csomagod mellé térdel, és óvatos kezekkel, szeretettel segít végre kicsomagolni, kipakolni a léleknyomorítót, a felejteni valót. És a sokadik együtt ébredésünkkor egyszer csak rádöbbensz, hogy könnyű lett a szíved, a korábban lélegezni sem hagyó emlékek kénes lánggal maguktól elégtek, megsemmisültek,

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás