A rutin, az ismétlődő szokásrendszer érzelmi biztonságot és kiszámíthatóságot ad, egy bejáratott, jól ismert párkapcsolati komfortzónát. A múló évek azonban kényelmetlen, szűk, kalitkává alakíthatják azt, ami egykor szenvedélytől izzott. A szenvedély is egy olyan rendszer, ami befektetett energia nélkül nem működik. Az egyensúly nem terem magától, és nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szeretetteljes kötődést és a szenvedélyt. A kifogáskeresés, a „másfelé álmodás” csak annyi jelez, hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt ennek az egyensúlynak a fennmaradásáért. Ha nem vigyázunk, megszűnnek az érintések és a szenvedély valóban elpárolog, mint a testünkre szórt feromon-permet. Nem becsüljük alá a közelség, a bújás, az ölelés fontosságát, nem képes kiteljesedni az, akinek az életéből hiányzik a szeretetnek ez az ösztönös, és alapvető gyakorlati kifejezésmódja. Az érintés mindig azt jelenti, közünk van egymáshoz.
A szenvedély önmagában nem tart össze egy kapcsolatot, de hiánya képes tönkretenni azt. A kezdeti évek égszakadás-földindulás érzése után, amikor a pattognak a szikrák és tombolnak a hormonok, párkapcsolatban eljönnek a hétköznapok. A kapcsolatunk dinamikája megszelídül, átalakul, de továbbra is érzelmi és biológiai igényünk kell, hogy maradjon a boldog testi szerelem. Ha minden más, a munka, a napi rutin, még a lényegtelen, hétköznapi dolgok is a szex elé helyeződnek, az ölelés, az érintés egyre inkább csupán lelki közösség, akkor érdemes elgondolkodnunk, és főleg beszélgetnünk arról, hogyan értelmezzük a szex hiányát. Gyakran használjuk a „szenvedély háromszöge” nevű modellt, ha a romantikus és szexuális szenvedély fenntartásában szeretnék segítséget nyújtani a pároknak. Az évek során egyre mélyülő, meghitt, szeretetteljes ugyanakkor vágyakkal teli kötődéshez három dolog szükséges.
Intimitás. Az intimitás nem ugyanaz, mint a szex. Sokkal több, mint fizikai aktus. Az intimitás azt jelenti, hogy átengedem a társamat a bizalmatlanságom rétegein, egészen közel engedem, hogy megismerje, és megtanulja a sebezhető énemet. Hogy megtanuljon, és elsajátítson, ismerje minden arcomat, hangulatomat, rezdülésemet. Az intimitás nem a testek, hanem a lelkek egymásba fonódása. Mondhatjuk, hogy léteznek forró, szenvedélyes és szexuálisan intenzív kapcsolódások, mégis hiányozhat belőlük az igazi ősbizalom, a lelki közelség. Vannak emberek, akik képesek akár egy életet is leélni egymással, vagy inkább egymás mellett, érzelmi igénytelenségben, anélkül, hogy valóban lélekben meztelenre vetkőzve, falaikat lebontva, kitárulkoznának egymásnak. Intimitás alatt mély érzelmi összekapcsolódás és egy mély szeretetteljes barátság egyaránt értendő.
Kíváncsiság, izgalom, rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy a másik iránt. A kíváncsiság szűnik meg egymás iránt legelőször, mert az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van. Még mindig kalapál a szíve a jöttödre, vagy a jól ismert, unásig hallott léptek a komfortzóna magától értetődő, alanyi jogon járó részét képezik csupán? Megrészegíti még az illatod, jólesőn beleborzong az érintésedbe, rádcsodálkozik még időnként? Igazi, odaforduló, figyelmes hallgatóság, és nem a saját igazát hajtogató, földbe döngölő, móresre tanító, empátiát nem ismerő manipulátor? Elfogadja a különbözőségedet, vagy a saját képére formál, élettelen fabábúnak tekint, kinek addig faragja személyiségét, külsejét, amíg el nem éri a neki tetsző formát? Őszintén érdekli, mi történik veled, azt hogyan éled meg, milyen érzések lakoznak benned, mire vágysz? Te képes vagy megújulni, ezer színben ragyogni, és mindig meglepetéseket tartogatni? A kíváncsiság fenntartásán is múlik, hogy képessé váljunk átemelni a szenvedélyt kapcsolatunk fejlődési szakaszain.
Érzékiség, játékosság. A szenvedély szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és időnként bizonyos eltávolodást preferál. Az egyforma keretek idővel elfáradnak, színeket vesztik, monotonná válnak. Az újító, frissítő energiákat csak úgy tudjuk beengedni a szerelmi életünkbe, ha elég bátrak vagyunk szót emelni a saját vágyainkért, igényeinkért. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha nincs örömöt hozó saját életterünk, ha lélegezni sem hagyjuk egymást, ha energiarablóvá válunk, és csakis egymástól várjuk el testi-lelki komfortérzetünk biztosítását. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha már nem akarunk megújulni, új energiákkal feltöltődni, új oldalról megmutatkozni, ha a másiknak úgyis mindegy. Nem látja bennem a nőt, már nem erősít meg nőiességemben, nem udvarol, és nem dicsér meg, ha betokosodott a rutinba, a biztonságos állóvíz kapcsolatunk komfortzónájába. Tanuljunk meg újra és újra vágyakozni „azután, ami a miénk”.
