Ne az igazit keresd, hanem az igazat!

Írta: Király Eszter
2019 március 13

Félemberként keressük a „másik felünket”, és számos szívtöréses baleset után egyszer csak rátalálunk arra, aki társ lehetne, akivel talán végre elsajátíthatjuk a többes szám használatának biztonságát, a tartozni valahová érzésének komfortját. Találunk valakit, akire rávetíthetjük illúzióinkat, boldognak érezzük magunkat egy rövidke ideig, majd ráébredünk, hogy ő is csak egy újabb Akárki volt, játszott, és úgy tett, mintha Valaki volna. Mintha Igazi volna.

Becsapva érezzük magunkat, de ahogy telik az idő, még több potenciális igazival találkozunk. Bennünk is ott a lehetőség, ott lakozik az igazi génje, a fejünkben felállított kritériumrendszer pedig szigorú, szorongatjuk a kezünkben a listát, árgus szemekkel pásztázzuk a pro és a kontrát. Közben nem vesszük észre, hogy a keresés egyedül önmagunkról szól. Olyan embert keresünk, akire kivetíthetjük illúzióinkat, éretlen szerelemképünket, aki tökéletesen passzol hozzánk, akivel beülhetünk egy vadonatúj, csillogó, extrákkal felszerelt, hibátlanul működő gépezetbe, ahol megy magától minden, nekünk csak a csodás, idilli kilátásban kell gyönyörködni, és egymás kezét szorongatni. Nem kell fejlődnünk, haladnunk, fájdalmas önismereti utakat végigjárnunk, emelkednünk és elbuknunk, közelednünk, vagy távolodnunk. Vele nem kell változnunk, vele élethosszig stagnálhatunk, mert mindig, minden ideális és rózsaszín lesz, vele boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Mert ő a nagy Ő, ő az Igazi. Ő az, aki majd feltétel nélkül kielégíti szükségleteinket, és folyamatosan megkapjuk a megerősítő, pozitív visszajelzést: szerethető, értékes ember vagyok, megérdemlem, hogy valaki a karjaiba zárjon és megossza velem a mindennapjait. Ilyen az éretlen szerelem. Az érzelmileg érett szerelem azonban nem a folyamatos pozitív visszajelzést várja sóváran, hanem éppen adni, szórni akarja a gondoskodást, a figyelmet, a szeretetet. Milyen szerencsés az a kötelék, ahol mindkét fél ilyen módon adja a szerelem bőségét, mert akkor mindketten kapnak is. Érzelmileg elszegényedett világunkban fontos örömforrássá vált a szerelem, miközben azt gondoljuk, felnőttként vagyunk jelen benne. Pedig a szerelmes ember érzései inkább egy csecsemőére hasonlítanak, ahogy a csecsemő az anyjával, a szerelmünkkel akarunk eggyé válni, szimbiózist megélni, azonnal és örökre. Kizárjuk a külvilágot, az örök ölelés biztonságban csak ketten akarunk létezni. Idővel, ahogy anyának és gyermekének, meg kell találnunk a megfelelő távolságot, és a választ: ki vagyok én, és ki vagy te? A lángolás idején tudjuk, hogy szerelmünk kitalálja a gondolatainkat, vágyainkat, de később magunknak kell kommunikálni azokat, és már csak közös munkával, fejlődéssel, egymásra figyeléssel, minőségi idővel, kölcsönös megerősítésekkel hozható létre a teljesség. Az elvárásaink gyakran tényleg egy idealizált Igazihoz, nagy Ő-höz kapcsolódnak szorosan, így azt gondoljuk, akkor döntöttünk jól valaki mellett, ha beteljesedik az a fajta ösztönös ősbizalom, nyugalom, és biztonság érzése, amit csecsemőként édesanyánkkal megélhettünk. „Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. Ostoba vagyok - foglalkozz velem.” –írja József Attila. Pedig az érzelmileg érett szerelem nem a folyamatos, adakozó, önfeláldozó gondoskodást, figyelmet várja passzívan.

Egy kapcsolatban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nekünk semmit sem kell csinálnunk, majd a másik gondoskodik, változik, és kérés nélkül, önfeláldozva megtesz mindent, hiszen a csecsemőnek sem kell mást, tenni, mint létezni, és édesanyja gondoskodását várni. Idővel, ahogy anyának és gyermekének, nekünk is meg kell találnunk a megfelelő távolságot. Kezdetben lehet, hogy szerelmünk kitalálja a gondolatainkat, vágyainkat, de később magunknak kell megfogalmaznunk azokat, és már csak egymásra figyeléssel, kölcsönös megerősítésekkel, és ami a legfontosabb: az idealizálás elengedésével hozható létre egy igazi szövetség.

Ahhoz, hogy a megfelelő embert megtaláljam, először nekem kell megfelelővé válni. Nekem kell pozitívvá, erőssé, éretté, magabiztossá, önazonossá válnom. Mert az eljövendő társam megérdemli, hogy egy rendben lévő embert adjak neki ajándékba. Mindenkinek valóban készen kellene állnia a párkapcsolatokra, méghozzá úgy, hogy az egyedüllétben szerezte meg a megfelelő szintű önismeretet, önbizalmat, önbecsülést. Egy érett szerelemhez a vágy és a kémia nem elég. Beletartozik a konfliktusok kezelése, az építő viták, az indulat kezelése, a tiszta kommunikáció, a vágyaim és igényeim világos kinyilatkoztatása, hogy amikor haragot és frusztrációt érzek, mégis kifejlesztettem önmagamban az érett reagálás képességét, vagyis felnőtt emberként szelíden, de határozottan elmondom, mi nyomja a szívem.

Sokszor belekergetjük magunkat abba az illúzióba, hogy az igazit érdemes keresni, pedig lehet, hogy az is elég, ha egy igazat keresünk. Olyan embert, aki valóban jelen van mellettünk, és tiszta lélekkel, rengeteg türelemmel, megértéssel, kompromisszumkészséggel, lemondással, vagy háttérben maradással engedi, hogy belecsiszolódjon abba a szerelembe. Wass Albert írja: „Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…” Az igazakat gyakran észre sem vesszük a tömegben, nekik sokszor esélyt sem adunk, mellettük rendre elmegyünk. Nem lehet az igazat megtalálni kívül, ha belül nincs egy igazságom, nincs meg az az irányadó mértékem, önismeretem, emberismeretem, lelkiismeretem, szívem, amin áttekintve hitelesen fel tudom ismerni és tudok dönteni arról, hogy ki az igaz, hiteles, nagybetűs Ember, akivel végre otthonra találunk, hazaérkezünk egymásban, és ki nem az. Mert mindez nélkül talán csak annyi jut, hogy egész életemben az igazit keresem.

„Az “Igazit” keresed?

Én is azt kerestem sokáig,

s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…

Most már az “Igazat” keresem…

Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…

Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…

Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”  (Wass Albert)

 

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás