Párkapcsolat vagy szövetség?

Írta: Király Eszter
2019 május 13

Manapság annyi mindenre ráhúzzuk a párkapcsolat kifejezést. Kiárusítjuk a lelkünket megrekedő, töltelékkapcsolatok kedvéért, ott böjtöljük ki az időt, és várunk, amíg el nem jön a nagy érzés. Egy ilyen majdnem szerelem mindig megreked a kezdeti szakaszban, soha nem képes felnőni, szárba szökkenni, büszke, életerős, elkötelezett, komoly érzéssé, társszerelemmé, szövetséggé válni. Soha nem tudjuk hányadán állunk a másikkal, nem rakunk bele csak fél gőzt,  fél energiát, nem vagyunk jelen benne, nem adjuk át önmagunkat, és nem mondjuk ki a játék nevét. Mégis kézen fogva hajolnánk meg a világ előtt, és szívünk mélyén legalizálnánk, felvállalnánk ezeket a laza, temporális kötelékeket. Aztán ráébredünk, csak töltelékkapcsolat volt ez is, szexuális ámokfutás, és nem voltunk úton, nem haladtunk sehová együtt, nem építkeztünk, de nem is romboltunk, csupán stagnáltunk. A majdnem szerelmek a legértékesebb kincsünket, az időt pazarolják.

Aztán távkapcsolatok kiszámíthatatlan érzelmi hullámvasútján utazunk, elválás, hosszú különlét, majd a találkozás öröme váltják egymást örök egymásutánban, körbe-körbe járunk, és szerencsések vagyunk, ha látjuk, mikor szállhatunk ki végre együtt a monoton körhintából. És érzelemmentes szexkapcsolatokban keresünk hamis intimitást, instant gyönyört, sürgető érzelmi komfortérzetre rapid megoldást. A szex gyorsan ható oxitocinbomba az agyalapi mirigyben, ami bár erősíti a kötődést férfi és nő között, mégis kínzó, szomorú hiányérzet lép fel akkor, ha úgy próbálunk meghitt kapcsolatban létezni, hogy nem adjuk át egészen önmagunkat, nem engedem át a másik embert a bizalmatlanságom védőburkán, hogy megismerje a sebezhető énemet. A kötődés vágya ott él mindannyiunkban, és ezek nem valódi kapcsolatok, ezek csak kényszer-kompromisszumos megoldások, temporális, laza kötelék, és nem szövetség.

Szerelembe esni könnyű, spontán és akarattalan. Egyetlen pillanat alatt történik meg, karunknál fogva ránt a mélyre, belezuhanunk, belecsapódunk az érzésbe, és az azonnali dopaminlöket szinte szétfeszít belülről. Lehet, hogy sértetlenül megússzuk, de az is lehet, hogy végzetesen, reménytelenül összezúzzuk magunkat. Az, hogy kibe szeretek bele ebben sodró és gyönyörű zuhanásban soha nem az én döntésem. Az, hogy kihez maradok hűséges egy életen át, mindig a döntésem marad, és történjen bármi, ez nem változik.

Egy kapcsolatban lehet félig benne lenni, úgy, hogy hogy végül is elvagyunk együtt, de valamicskét mégis megtartunk önmagukból, például a jövőképünket, amiben nem biztos, hogy szerepel a másik ember. Használjuk egymást ideiglenesen magány ellen, és szexuális komfortérzet biztosítására. Szükségleteinket néha tényleg egy igazi, meghitt kapcsolatnak álcázzuk, van, hogy az anyagi jólétet, az érzelmi és szexuális biztonságot, a minőségi életszínvonalat, a közös vállalkozást szépen becsomagoljuk a kapcsolatunk selyempapírjába, még masnival is átkötjük, hagy lássa a külvilág a külcsínt. Bár ő az életem része, mégsem élünk egymásban, nem döntés, hanem egy bármikor feladható lehetőség, akármikor kiszállhatok.  Nem ígérek semmit, mert nem vagyok benne, önmagamban biztos. Aki szövetségre vágyik, az nem törheti a fejét menekülési útvonalakon, és nem gyávaságból, vagy kényelemből marad benne a kapcsolatban, nem lehet B terve.

Mert egy szövetségben nem lehet félig benne lenni. Egy párkapcsolatban nem biztos, hogy egészen átadom magam, de a szövetség másiknak való teljes önátadást jelenti, annak minden bajával, örömével, a jó és kevésbé jó folytonos dinamikájával. Ezt a fajta elkötelezettséget igazi döntés nélkül nem lehet csak úgy eljátszani, nem lehet félig benne lenni, hogy bármikor kiszállhassak. Mert vagy teljesen átadom magam, vagy nem. „Szövetség ez már, nem is szerelem” – írja József Attila. A szövetségben ott van a tudatosság, egy választás, egy döntés, jelen kell lenni, és ez kell, hogy maradjon az iránytűnk. 

Nem hasonlítgatjuk magunkat másokhoz. Csak mi ketten számítunk. Elengedjük a megfelelési kényszer görcsét, a tökéletes párkapcsolati sablonba simulás vágyát, együtt haladunk, fejlődünk, élünk a saját lehetőségeinkkel és kiaknázzuk belőle a legtöbbet.

Egyenrangú társakként élünk. Nincs domináns, és nincs behódoló. Társ, aki nem kiegészít, hanem még erősebbé tesz, aki egyedül is teljes, harmonikus, és akivel erős egységet, szövetséget alkotunk. Nem támaszkodunk, nem függünk, és nem dőlünk egymáshoz, mint az A betű két lába, hanem egymás mellett állunk és egy irányba tekintünk. Nem veszünk el a másikban, nem veszítjük el egykori szerethető ismertetőjegyeinket, nem áldozzuk fel egyéniségünket a kapcsolat oltárán. Együttműködünk. Méltón csak úgy tudunk egymás mellett állni, ha egyenrangú társak vagyunk, akik önmagukban is életképesek.

Bármi történjen, támogatjuk egymást. Súlyos krízisekből, múltban szerzett lelki sebeinkből is fel tudunk állni együtt, ha egymás mellett a döntést valóban meghoztuk, és nincs más út számunkra, mint az, amelyen együtt haladunk. A bajban összekapaszkodunk, százszoros erőt mozgósítunk együtt.

Az élet morális kérdéseiben egyetértünk, közelítjük értékrendünket. Azonosak az alapvető  értékekről, az életről szóló elképzeléseink. Azok a szeretetkapcsolatok a működnek a legjobban, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak.

Rendszeresen minőségi időt fordítunk a kapcsolatunkra. „Szakítsunk időt egymásra! Az egymásra fordított idő a szeretet igazi mértéke.” – írja Eginald Schlattner erdélyi német író és lelkész. Ha megszüntetjük a minőségi időt, akkor azt kockáztatjuk, hogy a kapcsolatunk túl lazává válik, a ragaszkodás szálai lazulnak meg, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nem is kell már rajta dolgozni.

Gondoskodunk egymásról. A gondoskodás nem drága ajándékokat, luxusutazást, hamis felszínességet jelent, hanem minden olyan törekvést, ami egymás boldogságát, jóllétét, érzelmi biztonságát, bizalmát erősíti.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Tiszteljük egymást. A tisztelet nem feltétel nélküli hajbókolást, behódolást jelent, hanem a másik ember érzelmi komfortjának, emberi méltóságának megőrzését. Elismerjük egymás erősségeiből fakadó erényeket, és elnézők vagyunk a gyengeségekkel. Egymásnak nem riválisai, hanem inkább rajongói vagyunk, egymás útját segítjük, és a pozitív megerősítés, a dicsérő szavak ösztönöznek, új erőt adnak.

Nem becsüljük alá a testi érintés, a közelség, a bújás, az ölelés fontosságát. Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a csók, a simogatás. Nem képes kiteljesedni az, akinek az életéből hiányzik a szeretetnek ez az ösztönös, és alapvető gyakorlati kifejezésmódja. Az érintés mindig azt jelenti, közünk van egymáshoz.

Meddig tart a kapcsolatunk könyv - Király EszterMeddig tart a kapcsolatunk könyv - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás