Párkapcsolati krízis: lehet lemondás és lehet esély, fontos lehetőség a fejlődésre

Írta: Király Eszter
2019 október 15

Kapcsolatunk szakaszaiban számos természetes krízisfolyamat játszódhat le, mert ez az élet normális rendje. A fejlődés része azonban a felismerés és az ebből fakadó megnyugvás, hogy belátjuk, be merjük ismerni, vannak nehézségeink, problémáink. De egyúttal ki is tudjuk mondani: igen, vannak nagyon nehéz időszakaink, de lehet belőle kiút, ha mindketten úgy akarjuk. A tökéletesség illúzióját kár kergetni, hiszen tökéletes párkapcsolat nincs, csak ami hiteles és életszerű, valamint elég komfortos ahhoz, hogy boldognak, értékesnek és szerethetőnek érezd magad benne.

Egyszer minden kapcsolat eljut egy hullámvölgybe, hiszen ez a szeretetkapcsolatok  természetes jellege. Ha folyamatosan régi sérelmeket emlegetünk, akkor a kapcsolatunk megrekedt a múltban, és valójában mi magunk vagyunk azok, akik megrekesztjük azt. Csak akkor tudjuk a kapcsolatunk sérüléseit gyógyítani, ha mindketten rászánjuk magunkat a cselekvésre.  Ha  nincs a sérelmekre való azonnali reagálás, ha a tüskét egyre csak hordozzuk, a dühöt fortyogtatjuk magunkban, ha a viták után nincs feloldás és megnyugvás, ha a tisztázó beszélgetéseket csak halogatjuk, akkor saját magunkat helyezzük az áldozat szerepébe, aki passzív, cselekvőképtelen. A kapcsolatunk sikeréért is ketten vagyunk felelősek, a megromlásáért mindketten hibáztathatók vagyunk. Ha elfogadjuk, hogy a dolgok nem csak megtörténnek velünk, hanem minden történésnek igenis köze van hozzánk, akkor máris a cselekvő pozícióba helyezzük magunkat, aki kész változni, változtatni.

„Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett.” József Attila József fájdalmasan szép, Szántó Juditnak írott versében az érzelmi eltávolodást úgy képes bemutatni, hogy összeszorul a szívünk. ( József Attila: Judit, 1936 ) Ha kríziseket nem sikerül jól kezelni, az könnyen, tégláról téglára érzelmi falakat építhet. Hiába közelítünk, hiába törekszünk az összefonódásra, ha folyton falakba ütközünk. A fel nem oldott, szőnyeg alá söpört konfliktusokból, haragból, neheztelésből, titkokból, meg nem értettségből, az érzelmi biztonság hiányából olyan masszív falakat építünk, amelyeken a másik embernek már szinte lehetetlen áthatolni. Ami végül tényleg a teljes eltávolodást, „közös takarónk szétesését” fogja eredményezni.

Ahol nincsenek tisztázó beszélgetések, ott a párkapcsolat elakad, megreked, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni. Érdekes, hogy a krízis fogalmát jelölő kínai írásjel két fogalomból tevődik össze: „esély és veszély” – ami szépen tükrözi a krízis összetettségét, kettős tulajdonságát. Vagyis a párkapcsolati krízis lehet veszélyes, zsákutcába futó hatalmi harcok, romboló viták, végül érzelmi falak építésének forrása. És lehet esély, fontos lehetőség a fejlődésre, mely megerősít abban, hogy képesek vagyunk kilábalni a hullámvölgyből, megoldani kapcsolatunk nehézségeit. Két ember, aki valaha képes volt egymást szeretni és vágyni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy végleg eltávolodnak-e, vagy visszatalálnak egymáshoz, gyakran döntés kérdése. A veszteség legtöbbször – akár szakember segítségével – visszafordítható, és olyan tanulságokat hordoz, amelyek később kifejezetten megerősíthetik a kapcsolatunkat.

Nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a ráfordított figyelem és lelki energia határozza meg egy-egy kapcsolódás minőségét. Kettőnkön áll, hogyan változtatunk a hozzáálláson, a kommunikáción, a hangtónuson, az empátián, a gondolkodáson, a gondoskodáson, a türelmetlenségen, a fásultságon. Ha eltávolodtunk, ha elfáradt a kapcsolatunk, az nem azt jelenti, hogy annak vége is van. A jótékony próbakülönélés gyakran segít a krízis kezelésében, gyógyítja a dermedt, feszültséggel teli kapcsolatok sérüléseit, kiszellőzteti, frissíti azokat, ha határozott, tisztességes keretek között zajlik. Szükségünk van távollétre, és egy nyugodtabb, objektív nézőpontra, ahonnan indulatok nélkül kibogozhatjuk az összekuszálódott érzelmi szálainkat. A távolság akkor segít, ha nem tart túl sokáig és nem hagyja a másikat sokáig kétségek között, teljes érzelmi bizonytalanságban. Ilyenkor szembenézünk önmagukkal, hiányzik a közös életünk, talán beszélgetünk is végre, és képesek vagyunk a másikra újra úgy tekinteni, mintha először látnánk. Kilépünk a konfliktuskör kátyújából, és újra felfedezzük, mennyi szeretni való, különleges tulajdonság rejlik a másikban, hiszen éppen ezért figyeltünk fel rá annak idején. A távolság adta feszültségcsökkenés segít újragondolni a kapcsolatunkat.

Sokszor túl korán lemondunk egymásról. „Minden válás túl korai vereség; az egymásért folytatott küzdelem ijedt fegyverletétele”, ahogyan Vasady Péter költő, író írja. Pedig súlyos krízisekből is fel tudunk állni együtt, ha egymás mellett a döntést valóban meghoztuk, és nincs más út számunkra, mint az, amelyiken együtt haladunk. Sérelmeket felemlegetni, elvárni a gondolatolvasást, csenddel, érzelmi befordulással büntetni, csomagolni, fejvesztve menekülni a helyszínről bárki tud, ahhoz nem kell nagy kurázsi. De egymás szemébe nézve valóban beszélgetni, és nem sarat dobálni, egyoldalú szónoklatok során bosszúságokat ismételgetni, hanem romboló életeseményeink, tragédiáink, kibírhatatlannak tűnő, nagy viharjaink idején a bajban összekapaszkodni: ez a szeretetteljes, valódi szövetség lényege.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás