Miért nem elég a szerelem? Az érzelmi és fizikai közelség, az intimitás az, ami valójában összeköt bennünket a szeretetkapcsolatainkban. Szeretünk valakit, de egyre inkább nyugtalanít, és fájó hiányérzetet hoz a felismerés, hogy együtt nem tapasztalhatjuk meg a bizalmat és az érzelmi biztonságot, amely a kapcsolatunk fejlődéséhez szükséges. Érzelmi biztonságban lenni azt jelenti, hogy tudom: fontos vagyok, szerethető, alkalmas, törődnek velem, figyelnek rám, megérdemlem, hogy a társam a karjaiba zárjon. Nem kell félnem attól, hogy megbántanak, vagy megszégyenítenek.
Ha valaki nem mutat válaszkészséget, akkor az elutasítás, a kizárás, a figyelmen kívül hagyás, a semmibevétel, az elhagyás, a hűtlenség, az árulás és más fájdalmas megélések, az alkalmatlanság érzetét okozzák bennünk, hogy nem vagyunk elég jók, figyelemre, szeretetre, kapcsolatra méltók. Tehetetlenséget, szomorúságot, dühöt, szorongást élünk át, az elhagyatottság érzése fizikailag fáj. Szeretetkapcsolatainkban pedig éppen az ellenkezőjét kellene megtapasztalnunk: megértést, közelséget, támogatást, biztonságot, vigaszt és menedéket. Az érzelmi válaszkészség megtapasztalása azt jelenti, hogy tudom, a társam ott van, jelen van, a gondoskodás, az empátia, a vigasztalás egyértelmű jeleit mutatja, amely fizikailag megnyugtat, érzelmileg megérint.
Egy érzelmileg elérhetetlen személy általában nem, vagy csak nagyon nehezen tudja elfogadni a szeretetet, a törődést és a mély, meghitt érzelmeket másoktól. Azért van ilyen nehéz dolga mások érzéseivel, mert a sajátjaihoz is nehezen fér hozzá. Gyorsan képes messzire taszítani bárkit, aki bontogatja a falait és egyre közelebb lép. Amikor egy gyerek érzelmi igénytelenségben nő fel, megtanulja elcsendesíteni az érzelmeit és leválik másokról, tudattalanul is az motiválja, hogy minél mélyebbre rejti az érzelmeit, annál kevésbé kell azokkal foglalkozni, vagyis, ha semmit sem érez, akkor semmi sem fáj. De a régebben szerzett lelki sebek folyamatos szenvedést okozhatnak felnőttként is, ha nem nézünk szembe a múlttal, és nem kezdünk el dolgozni rajta. Ha a kapcsolat mellett döntünk, tudni kell, hogy nem fogjuk tudni megváltoztatni őt, csakis akkor, ha felismeri, hogy kapcsolatai nem működnek, valami nincs rendben, és ő maga akar változni, változtatni. Felszínesség jellemzi, rossz hallgatóság, látszólag jelen van, de nem figyel. Nincsenek valódi beszélgetések, nem kapcsolódhatsz hozzá lelki síkon, elmerülni mélyebb, nehezebb témákban kellemetlen és zavaró számára. Mélyebb témákat elviccel, elbagatellizál, csupán az élet sekélyes, felszínes és problémamentes oldala kell veled. Viselkedésének hátterében sok esetben az intimitástól való félelme és a bizalmi problémákkal való folytonos küzdelem rejlik.
Ha az elkerülő fél nem áll készen a beszélgetésre, akkor muszáj valahogyan biztosítania partnerét a szeretetéről, ragaszkodásáról, meg kell jelölnie egy konkrét időpontot a tisztázó beszélgetésre. Időt kérhet, hogy megnyugodjon, majd 10-20 perc múlva szükséges visszatérni a témához. Ez a holtidő ne legyen több, mert csak fokozza a bizonytalanságot és feszültséget. Terapeuta segítségét kérhetik, ha a konfliktuskörben való toporgásból nem látják a kiutat. Egy érzelemig elérhetetlen, helyzetekből kivonódó társ sokszor észre sem veszi, milyen pusztításokat végez a kapcsolatban, főleg azt nem, hogy ezzel mennyire megbántja a másikat.
Akkor tudok valamibe beleereszkedni igazán érzelmileg, ha azt érzem, a másik fél biztonsággal megtart. Másrészt mert eldöntöm, hogy kockáztatok, annak ellenére, hogy sérülni, vagy sérteni fogok. Mégis átengedem a társamat a bizalmatlanságom rétegjein, egészen közel engedem, hogy megismerje és megtanulja a sebezhető énemet. Az intimitás a bizalom folyománya. A fizikai közelségen túl mély, bensőséges érzelmi kapcsolódás. Azt jelenti, hogy átadom és megadom magam, van bátorságom szeretni, és megmutatni, vállalni valódi önmagam.
