Tisztelni annyi, mint jól szeretni

Írta: Király Eszter
2018 december 19

A szeretetben tisztelet is van. Tudsz-e szeretni olyan embert, akit nem tisztelsz? Szeretetünk kifejezéseként mindannyiunknak meg kellene tanulni a tisztelet nyelvét. Minél inkább hajlandóak vagyunk használni, annál pozitívabb változások történhetnek kapcsolatainkban. Aki tisztel, elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Nem hánytorgat fel régmúlt sérelmeket, utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítése, dicsérő szavai ösztönöznek, új erőt adnak.

Aki tisztel, az nem tesz szeretetkoldussá, az nem pipettán adagolja az odafigyelést, a gyöngédséget, a szerelmet. Az érzelmi biztonság és bizalom nyugalmat ad. Aki tisztel, az tudja, mikor, mit mondjon, vagy éppen ne mondjon semmit. Világosan, tisztán kommunikálja felém az érzéseit, ez soha nem durva, vagy sértő. Empatikus társ, a dolgokat az én látásmódomból is képes megvizsgálni, akár a cipőmet is felvenni, múltbeli utamat végig járni, és ily módon véleményt formálni.

Aki tisztel, annak minden törekvése a jóllétünket, közös boldogulásunkat erősíti, iránta érzett bizalmamat, érzelmi biztonságomat táplálja. A kölcsönös gondoskodás a szeretetkapcsolatokat működteti, az egyik legszebb ösztönös tevékenység. A lobogó szerelem, a vágy azonban nem elegendő, a felfokozott érzések nem nyújtanak garanciát arra, hogy bárki teljes értékűnek, megbecsültnek, vágyottnak, igazán szeretettnek érezze magát a kapcsolatában. Mert a rózsaszín szemüveg idővel lehullik, az érzés társszerelemmé szelídül, és a törődés, a tisztelet legfontosabb bizonyítéka a valódi odaforduló, empatikus figyelem lesz. A tisztelet nem feltétel nélküli hajbókolást, behódolást jelent, hanem a másik ember érzelmi komfortjának, emberi méltóságának megőrzését. Tisztelni valakit nem ugyanaz, mint folyton megfelelni neki, behódolni, kompromisszumot kötni,  szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, és különös ismertetőjegyeket, mindazt, amik régen voltunk, és amik azzá tettek, akik most vagyunk.

A tisztelet hiányának intő jele lehet az adok-kapok egyensúlyának felborulása: a gesztusok elfogadása, természetesnek vétele, ugyanakkor a viszonzás hiánya. Sőt, mindezek egyszer csak maguktól értetődővé válnak, mert úgy gondoljuk, alanyi jogon járnak, a köszönöm, bocsánat, kedves tőled kifejezések egyszer csak mind kikopnak a kapcsolati szótárból. Verbális, vagy fizikai agresszió, megalázás, passzív-agresszió, túlzó viccelődés, folytonos gúnyolódás, személyeskedés, a másik érzékeny pontjainak, múltjának állandó feszegetése, felemlegetése, testi tulajdonságaira, vagy személyiségére vonatkozó folytonos kritikák, hajviseletének, öltözködésének, szabadidejének, emberi kapcsolatainak megszabása  is mind felkiáltójelek lehetnek. Egymás vágyainak, szükségleteinek semmibe vétele, figyelmen kívül hagyása, a szexuális önzés is mind a tisztelet hiányát jelzik. Nem tiszteljük egymást, ha már nem akarunk kívánatosak lenni, mert a másiknak már úgyis mindegy, alapvető higiéniai szabályokat hanyagolunk el, ápolatlan, rendetlen, többnapos, elhanyagolt külsővel próbáljuk a libidót szítani hasztalanul, aztán megy a sértődés, hogy biztos van valakije. Soha nem érezhetünk olyan szintű érzelmi biztonságot, hogy mindezeket elhanyagoljuk.

Ahhoz, hogy tiszteljünk valakit, jogos elvárás, hogy ő tiszteletre méltóvá váljon, vagyis a másik fél érdemelje, vívja azt ki, mégis azt mondhatom, hogy ez csak félig igaz a párkapcsolatokra. Miért? Mert egy kapcsolat egyrészt arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat. Ezáltal pedig sebezhetővé, védtelenné teszik önmagukat. Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten esendő emberek vagyunk, és nem idealizált istenségek, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat, de ezt mégis anélkül tesszük, hogy egymás emberi méltóságát valaha is a földbe tipornánk. Másrészt, mindenkinek kell, hogy legyen egészséges önbecsülése, hogy ne engedje magát lábtörlővé tenni, legyen képes határokat húzni, nemet mondani, felemelkedni, koronát igazítani, és ha más megoldás nem marad, kilépni a méltatlan, lehúzó, mérgező viszonyokból.

A nő, ha szeret, akkor tiszteli férfit. Amikor nem képes tisztelni többé, megszűnik szeretni. Ha valaki már nem a szívével lát, akkor a másik oldalon meglátja a bizonytalanságot, az önzőséget, a hazugságot, a taktikázást, a hamis erőt fitogtató erőszakot. És ha már nem a szívével lát, akkor távolodni kezd. Néz és lát, megpillant egy méltóságát, tartását, hitelességét vesztett embert. Kibe szeret bele a nő? Egy olyan férfiba, akivel nem sérül ez a szerelmes látásmód, a tisztelet kiváltsága. Ne ébredjünk, úgy egy reggelen, hogy aki ott van mellettünk, már nem ismerjük. Egy éretten gondolkodó férfi tudja, mi az ösztönös, szívből jövő szeretetteljes gondoskodás. Tudja, hogy egy nő akkor lesz hűséges hozzá, ha felnézhet rá, és tiszteli.

A tisztelet tehát nem túlzott alázat, nem egyenlő behódolással, vagy mézesmázos, manipulatív hajbókolással. Az elismerő szavak célja nem az, hogy hízelgéssel vigyem keresztül az akaratomat, hanem az elismeréssel pontosan a szeretetem válik megtapasztalhatóvá, mindez pedig viszonzásra fogja ösztönözni a társamat. Tisztelni annyi, mint jól szeretni. Mikor szeretem őt jól? Ha megbecsülve, szeretve érzi magát, ha szabadabb, örömtelibb, boldogabb az élete mellettem, mint nélkülem.

 

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás