Tíz mondat, ami fontosabb és beszédesebb a szeretlek szónál

Írta: Király Eszter
2019 január 14

Nők vagyunk. Bújunk, dorombolunk, simogatunk, gondoskodunk, kényeztetünk, kieresztjük vadmacska-körmeinket, aztán újra törleszkedünk, leszünk befogadó, odadadó, homlokránc elsimító pihenőhelyek. Gondolhatunk a saját örömünkre is, van autonóm női birodalmunk, ahonnan feltöltődve térünk haza egymáshoz. Kiteljesedhetünk nőiességünkben, mert ő úgy szeret, hogy élni, fejlődni enged, teret ad, szabad levegőhöz juttat, vagy éppen szelíden egy egészen más út felé terel, ami máshogyan szép, máshogyan épít. Mi nők érte, miatta ragyogunk, de inkább úgy fogalmaznék, vele szebb, erősebb lesz a fényünk, mert megtanultuk, hogy borús napokon, egyedüllét peridusainkban is kiszínezzük önmagunkat.

Szeretjük, hogy ő minden arcunkat szereti, reggel nem kell sminkálarcot igazítanunk, lehetünk azok, akik vagyunk, rajta hagyhatjuk az álom barázdáit, a lepedő nyomát, életünk vonalait. Szeretjük, amikor egy férfi teljes szívvel tud szeretni, akkor is, amikor elfogyott a lendületünk és a hitünk, akkor is, amikor nehéz szeretni. Akkor is, amikor önmagunkat sem szeretjük. És adódik olykor, hogy nagy érzelmi túltelítettségünkben legszívesebben percenként a szeretett férfi fülébe búgnánk, hogy úgy szeretlek. És ő magához von, hosszan átölel, álmában is, öntudatlanul is, ezernyi mozdulat, megnyilvánulás súgja, hogy ő is, persze, hogy igen. Mert ő ott van, jelen van. Elkísér, ottmarad, betakar, átölel, virraszt, gyászol velem, megvéd, kiáll mellettem, figyel, beszéltet, megdicsér, felemel. Csupa olyan tett, amiben nincs helye a szónak, mégis világosan üzeni, a kapcsolatunknál nincs fontosabb. De valamiért mégis a varázsszó kell, hogy kimondja hosszan a szemünkbe nézve, a vallomás pedig rajzolja szép szabályosra és satírozza pirosra a szíveket sziluettünk körül. Mégis, a szeretet, a gondoskodás, az elkötelezett felelősségvállalás másféle szavakkal, vagy tettekkel történő kinyilatkoztatása sokkal erőteljesebb és beszédesebb, mint egy szimpla szeretlek.

Biztonságot nyújtok. Az érzelmi biztonság érzelmi védőrendszer, amiben a másik fesztelenül önmaga lehet. Azt jelenti, hogy a társam megért, elfogad és érzelmileg támogat. A figyelmen keresztül lehet a legkönnyebben megadni az érzelmi biztonságot, mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele. A figyelem jelenlétet jelent: aki szeret, az jelen van. Tud, ismer, figyel, megjegyez, és nem csupán társ, barát, és szerető, hanem a másiknak minden szerette, és jóakarója egy személyben.

Elköteleztem magam melletted. Az Ént felváltja a Mi. A tényt, hogy a szívében helyet kaptam, semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy megváltozik a szóhasználata: tervez velem a jövőben, és a terveiben már nem ő áll egyedül a középpontban, az életének origója nem önmaga, ahogy eddig, hanem mi ketten. Az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is. Sokunknak nem is olyan könnyű egycsapásra MI-ben gondolkodni. Átállítani a kapcsolót a szívünkben egyfajta társidentitásra, megszokni a tudatot, hogy egy másik ember jelen van az életünkben, és vele minduntalan relációba kerülünk. Féltjük önmagunkat, mindez az énhatárainkat feszegeti, vajon vele feladhatjuk független identitásunkat? Ezek normális érzések kezdetben, de az elmélyüléssel, a bizalom szilárdulásával, a kötődéssel ezek a megélések változnak, és észrevétlenül megtanuljuk a többesszám használatát.

Tisztellek. A szeretetben tisztelet is van. Tudsz-e szeretni olyan embert, akit nem tisztelsz? Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten esendő emberek vagyunk, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat, de ezt mégis anélkül tesszük, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk. Meghallgat, megbecsüli és komolyan veszi az észrevételeimet, elfogadja az ízlésemet, türelmes a hangulatváltozásaimmal, komolyan veszi a problémáimat, kikéri a véleményemet és a döntéseiben helyt ad nekik. Egy nő olyan férfi mellett marad, akit a nehéz időkben is hitelesnek tart, és képes tisztelni. Mi hódítja meg végleg a női szívet? Ha azt látjuk, hogy a férfi, akit választottunk hiteles és jó ember, méltó a bizalmunkra, méltó a tiszteletre. A nő, ha szeret, akkor tiszteli férfit. Abban a pillanatban, amikor nem képes tisztelni többé, megszűnik szeretni.

Megbocsátok neked. A megfelelő bocsánatkérés és megbocsátás óriási lehetőség kapcsolataink rendbehozatalára, amivel mindenképpen élnünk kell. Lebontja a sérelem, a düh és az elégtétel vágyának falait, és ezzel megnyílik az út a bizalom helyreállítására. Minél hamarabb engeded el a haragot, annál könnyebb a megfelelő, tiszta, és egyszerű szavakra rátalálni.

Beismerem, hogy hibáztam. Bocsánatot kérni csak érzelmileg érett, kellő határozottságú és öntudatú ember képes. A bocsánatkérés azt jelenti, hogy valaki felnőtt módon képes felelősséget vállalni a saját tetteiért. Érzelmileg közelebb hoz, akitől bocsánatot kérnek, bizonyosságot szerez arról, hogy szerethető, az érzései számítanak, és hogy a másik ember elkötelezett, és hajlandó erőfeszítést tenni a meglazult kötelék megerősítéséért.

Megvédelek. A világ előtt felvállaljuk egymást, tessék, mi ezek vagyunk, és büszkék arra, hogy összetartozunk. Védjük egymást, a kapcsolatunkat szóval és tettekkel, felbecsülhetetlen az érzelmi biztonság, amit egymásnak nyújtunk. Fontosnak tartjuk egymás véleményét, múltját, emberi kapcsolatait, munkáját, ambícióit, jövőképét, megteremtett értékeit, és szilárdan kiállunk mindezek mellett.

Érted hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. Ha az ő jólléte, boldogulása érdekében kompromisszumot kötök, ha saját vágyaimat háttérbe szorítom, nem elvesz belőlem, hanem éppen hozzátesz a közös életünkhöz. A lemondás ereje tesz még erősebbé, kettősünket teszi megbonthatatlanná.

Megosztom veled a dolgaimat, mert fontos vagy. Megosztom veled az örömömet, a negatív érzéseimet, az erőforrásaimat, a pénzemet, az otthonomat, a tapasztalataimat, és mindent, amivel kapcsolatunk erkölcsileg gazdagodik. Milyen szépen érzékelteti mindezt Gyurkovics Tibor Hajnal című versében. Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd/Tiéd a sóm, kanalam/mezítlen kell idejönnöd, /hogy rádadjam, ami van.

Szeretek a közeledben lenni. Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a rendszeres, szeretetteljes testi kontaktus, a bújás, az érintés, amely nem kizárólag szexuális együttlétre utal, hanem intimitásra, közelségre, meghittségre, bizalmasságra, egy bensőséges közös percre. Mindez olyan természetes igény kellene, hogy maradjon, mint ahogyan a levegőt vesszük. Az intimitás, az érzelmi és fizikai közelség, az, ami szeretetkapcsolatainkban valójában összeköt bennünket, egy jóleső érintés, az oxitocin, a szeretethormon felszabadulásával, megerősíti a bizalmat és a kötődést, azt jelenti, összetartozunk, közünk van egymáshoz.

Engedlek győzni. Ha a társad igazán szeret, akkor ő a legnagyobb rajongód. A te boldogságod az ő boldogsága is, együtt örül veled minden sikerednek, és a karjaiba menekülhetsz, ha bánat ér. Nem fog mindig mindennel egyetérteni, de ő az, aki ott lesz, és támogat. Nem tekint versenytársnak, nem akar legyőzni, az igazát hajtogatni, minden áron dominálni. Aki igazán szeret, az veled együtt akar odaérni.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás